Interdiszciplináris workshop

MEF logoAz Atomki tudományos eredményeinek terjesztése és népszerűsítése -
Megérthető-elérhető fizika (MEF)

 

Az interdiszciplináris workshop keretében az utazó fizikával összhangban, de már tudományos szinten tárgyaltuk az adott félév témáját a négy egynapos rendezvény alkalmával:

  • 2013. tavasz: Víz
    (mivel ez a vízügyi együttműködések nemzetközi éve volt),
  • 2013. ősz: Földünk természetes védelmi rendszerei
    (az ózonréteg felfedezésének 100 éves évfordulójára),
  • 2014. tavasz: Hideg-meleg
    (300 évvel ezelőtt alkotta meg Fahrenheit a higanyos hőmérőt),
  • 2014. ősz: Energia
    (300 évvel ezelőtt mondta ki Leibniz az energiamegmaradás törvényét).

Az Atomkiban folyó kutatási tevékenységet nem a saját kutatók, hanem más kutatóintézetek vagy ipari szereplők képviselői mutatták be az együttműködéseken keresztül. A hallgatóság is a legkülönbözőbb érdeklődési és szakterületről volt jelen, így a rendezvény valóban interdiszciplináris jelleget öltött. Az előadások remek hangulatúak és érthetőek voltak.

A délutáni látogatások és rövid mérések az Atomki laboratóriumaiban alkalmat adtak a közönségnek, hogy mélyebben betekinthessen az itt folyó munkákba. A rendezvények célja volt, hogy bevonzzuk a további együttműködési lehetőségeket és partnereket az Atomki körébe.

 

Interdiszciplináris workshop 1

Félév 2013. tavasz
Téma Víz
Apropó 2013 a vízügyi együttműködések nemzetközi éve
Időpont 2013-05-17
Program pdf
  • Dr. Molnár Mihály (MTA Atomki, Hertelendi Ede Környezetanalitikai Laboratórium)
    Vízbe zárt idő - radiokarbon kormérés vízből / kivonat / előadás
  • Dr. Palcsu László (MTA Atomki, Hertelendi Ede Környezetanalitikai Laboratórium)
    Idős és fiatal vizek a Mórágyi Gránit környezetében / kivonat / előadás
  • Mádlné Dr. Szőnyi Judit (Eötvös Loránd Tudományegyetem, Általános és Alkalmazott Földtani Tanszék)
    Termálvíz forrásokhoz köthető biokorrózió / kivonat / előadás
  • Dr. Szűcs Péter (Miskolci Egyetem, Hidrogeológiai-Mérnökgeológiai Intézeti Tanszék)
    Regionális fejlesztési lehetőségek felszín alatti vizek kutatására alapozva, KÚTFŐ projekt / kivonat / előadás
  • Dr. Deák József (Geofizikus, hidrogeológus, ügyvezető, GWIS Kft /Ground Water Isotope Studies)
    Az Alföld rétegvizeinek eredete, utánpótlódása víz-kormeghatározások alapján / kivonat / előadás

Interdiszciplináris workshop 2

Félév 2013. ősz
Téma Földünk természetes védelmi rendszerei
Apropó Az ózonréteg felfedezésének 100 éves évfordulójára
Időpont 2013-10-30 /a Magyar Aeroszol Konferencia 3. napja
Program pdf
  • Dr. Varga György (MTA Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont, Földrajztudományi Intézet)
    A porviharok és a hullóporos szedimentáció jelentősége a talajképződésben / kivonat / előadás
  • Dr. Ferenczi Zita (Országos Meteorológiai Szolgálat)
    Aeroszol részecskék nagytávolságú transzportjának vizsgálata modellszámítások alapján / kivonat / előadás
  • D. Filep Ágnes (MTA-SZTE Fotoakusztikus Kutatócsoport)
    Széntartalmú részecskék forrásának azonosítása optikai tulajdonságaik és méretük alapján / kivonat / előadás
  • Dr. Molnár Ágnes (MTA-PE Levegőkémiai Kutatócsoport)
    Légköri aeroszol részecskék fizikai tulajdonságai háttérlevegőben / kivonat / előadás

Interdiszciplináris workshop 3

Félév 2014. tavasz
Téma Hideg-meleg
Apropó 300 évvel ezelőtt alkotta meg Fahrenheit a higanyos hőmérőt
Időpont 2014-05-15
Program pdf
  • Dr. Mészáros Sándor (MTA Atommagkutató Intézet, Elektronspektroszkópiai és Anyagtudományi Osztály)
    A levegő cseppfolyósításától az űrtávcsövekig / kivonat / előadás

  • Sári Zsolt (Linde Gáz Magyarország Zrt.)
    A leghidegebb helyek a Földön – cseppfolyósított gázok és alkalmazásaik / kivonat / előadás

  • Prof. Dr. Kaptay György (Bay Zoltán Nonprofit Kft, Nano-anyagok Osztály / Miskolci Egyetem, Nanotechnológiai Tanszék)
    A legforróbb munkahelyek – acélkohók és öntödék / kivonat / előadás

  • Prof. Dr. Harangi Szabolcs (MTA-ELTE Vulkanológiai Kutatócsoport / ELTE Kőzettan-Geokémiai Tanszék)
    A Kárpát-Pannon térség legutolsó vulkánkitörései / kivonat

  • Prof. Dr. Sümegi Pál (Szegedi Tudományegyetem, Földtani és Őslénytani Tanszék)
    Fáztak-e nyáron a mamutok a jégkori Kárpát-medencében? / kivonat / előadás

  • Dr. Magyari Enikő (MTA-MTM-ELTE Paleontológiai Kutatócsoport)
    Pollenekbe zárt klímaváltozás: hideg-meleg a jégkorszakban / kivonat / előadás

Interdiszciplináris workshop 4

Félév 2014. ősz
Téma Energia
Apropó 300 évvel ezelőtt mondta ki Leibniz az energiamegmaradás törvényét
Időpont 2014-10-02
Program pdf
  • Prof.Dr. Vajda István (Óbudai Egyetem, Kandó Kálmán Villamosmérnöki Kar, Automatika Intézet)
    Megtermelni és megtartani – Energiatárolás felsőfokon / kivonat / előadás

  • Dr. Légrády Dávid (Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, Természettudományi Kar, Nukleáris Technikai Intézet)
    Atomreaktorok és fényképezés – Hogyan látunk át a fémeken? / kivonat / előadás

  • Dr. Pintér Tamás (MVM Paksi Atomerőmű Zrt.)
    Mit kezdjünk az atomreaktorok melléktermékeivel? – Folyékony radioaktív hulladékok / kivonat / előadás

  • Dr. Szanyi János (Szegedi Tudományegyetem, Természettudományi és Informatika Kar, Ásványtani, Geokémiai és Kőzettani Tanszék)
    Gőzmozdony a föld alatt – A geotermikus energia / kivonat / előadás

  • Dr. Lábadi Zoltán (MTA Természettudományi Kutatóközpont, Műszaki Fizikai és Anyagtudományi Intézet)
    Arccal a nap felé – Vékonyréteg napelemek és intelligens üvegek / kivonat / előadás

  • Csákberényi-Nagy Gergely (Alter Energia Kft., Megújuló Energiapark)
    Fenntartható jövő? – Megújuló Energiapark Debrecenben / kivonat / előadás